Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

„Ha nem nyom a szék”

Decemberben tizenöt éves a Pintér Béla és Társulata. Interjúsorozatunkban a Parasztopera, a Gyévuska, A Sütemények Királynője, az Anyám Orra és az Árva Csillag zeneszerzőjét, A Sehova Kapuja és az Öl, butít zenészét, Darvas Benedeket kérdeztük a színházról és a társulatról.

Hogyan kezdődött a kapcsolat közted és a Pintér Béla és Társulata között?

Úgy tizennégy éve egyszer az apukámat (Darvas Ferenc - a szerk.) helyettesítettem a Szkénében, egy olyan darabban, amiben Béla is játszott. Én akkor frissen végeztem a Zeneakadémián, és elkezdtem odajárogatni; megnéztem az összes szkénés előadást, a Béláéit többször is - szám szerint kettő volt akkor belőlük. Akkoriban minden előadás után hatalmas, reggelig tartó bulik voltak, ahol én zongoráztam. Így gyakorlatilag bezongoráztam magam a társulatba. Béla a következő darabjába már engem akart - az volt A Sehova Kapuja, és utána még hét vagy nyolc előadás.

A Parasztopera 250. előadásán - Fotó: Kékes Szaffi

0 Tovább

„Mennyit hülyéskedtünk”

Decemberben tizenöt éves a Pintér Béla és Társulata. Interjúsorozatunkban a Népi Rablét, a Kórház-Bakony, A Sehova Kapuja, az Öl, butít, a Gyévuska, A Sütemények Királynője és az Árva Csillag színésznőjét, Csatári Évát kérdeztük a színházról és a társulatról.

Hogyan kezdődött a kapcsolat közted és a Pintér Béla és Társulata között?

Az első előadás előtti időszakban Angliában éltem, világot láttam és nyelvet tanultam, mint akkoriban sokan. Épp itthon voltam, amikor a Műcsarnokban a látványtervezők szerveztek egy eseményt, ahol a kiállított díszletekben színészek hoztak létre performanszokat. Ambrus Mari erre hívott el fellépni engem, Thuróczy Szabit és még néhányunkat, köztük Bélát is - akkor ismerkedtünk meg. Én aztán visszamentem volna Angliába, de nem engedett a bevándorlási hivatal. Dolgoztam Gaál Erzsivel és Zsótér Sándorral, de akkor már nagyon bennünk volt, hogy jó lenne együtt létrehozni valamit, és Bélában is pont akkor merült fel ugyanez. Ebből született meg a Népi Rablét, és mivel úgy tűnt, hogy ez tetszik nekünk is és a közönségnek is, adta magát, hogy talán folytatni kéne. Az tulajdonképpen nem is hangzott el, hogy alakuljon bármiféle társulat - de a vége az lett, hogy alakult.

A Sehova Kapujában - Fotók: Dusa Gábor

0 Tovább

„Nagyon jó néző vagyok”

Decemberben tizenöt éves a Pintér Béla és Társulata. Interjúsorozatunkban a Népi Rablét, a Kórház-Bakony, A Sehova Kapuja, az Öl, butít, a Parasztopera, a Gyévuska, A Sütemények Királynője, az Anyám Orra, a Korcsula és az Árva Csillag színészét, Deák Tamást kérdeztük a színházról és a társulatról.

Hogyan kezdődött a kapcsolat közted és a Pintér Béla és Társulata között?

A társulat előtt Béla az Arvisura tagja volt, ahová én körülbelül egy évvel utána érkeztem - innen ismerjük egymást. Épp amikor az az egész kezdett széthullani, akkor érett meg Bélában, hogy létrehozna ő is egy előadást, és nem csak bele-beleszólna mások dolgaiba. Ez lett a Népi Rablét. Ebbe kifejezetten olyan embereket hívott, akikről tudta, hogy nagyjából otthon vannak a magyar néptáncban; arra nem volt idő, hogy még táncot is tanuljunk, mert az hat-nyolc év, azt nem lehet két hét alatt csak úgy összeszedni. A társulatot először tulajdonképpen a Népi Rablét stábja alkotta, és ez viszonylag sokáig így is maradt. Gondolom, akkor még Béla sem tudta, hogy mi lesz ennek a jövője - de a Népi Rablét hirtelen sikeres lett. Megnyertük vele az Alternatív Színházi Szemlét, elmentünk egy-két fesztiválra, és Szarajevóban két díjat is kapott az előadás. Így aztán úgy alakult, hogy együtt maradtunk, anélkül, hogy ezt valahogy kívülről megszerveztük volna. A következő évben pedig Béla már jött az új ötlettel - ez volt a Kórház-Bakony.

Parasztopera - Fotók: Dusa Gábor

0 Tovább

„Nagyjából elég egy jó kovászhoz”

Decemberben tizenöt éves a Pintér Béla és Társulata. Interjúsorozatunkban a Népi Rablét, a Kórház-Bakony, A Sehova Kapuja, az Öl, butít, a Parasztopera, a Gyévuska, A Sütemények Királynője, az Anyám Orra, a Korcsula és az Árva Csillag színészét, Bencze Sándort kérdeztük a színházról és a társulatról.

Hogyan kezdődött a kapcsolat közted és a Pintér Béla és Társulata között?

Ugyanúgy ismertem meg Pintér Bélát, ahogyan az összes alapító tag: korábban én is az Arvisura színházban játszottam, igaz, nem sokat. 1994 telén kerültem oda, és rögtön bekerültem kisebb szerepekbe. Béla pedig úgy hívott meg az első előadásba, a Népi Rablétbe, hogy valamelyik arvisurás fellépésem után odajött hozzám, és azt mondta: "figyelj, van egy előadásötletem, sokat kéne benne táncolni. Tudom, hogy te tudsz táncolni, nincs kedved hozzá?" De, volt kedvem.

Parasztopera - Fotó: Dusa Gábor

0 Tovább

„Fölforgat, kibillent, szíven szúr”

Decemberben tizenöt éves a Pintér Béla és Társulata. Interjúsorozatunkban a Népi Rablétben, a Kórház-Bakonyban, A Sehova Kapujában, az Öl, butít-ban, a Parasztoperában és a Gyévuskában szereplő Nagy-Abonyi Saroltát kérdeztük a színházról és a társulatról.

Hogyan kezdődött a kapcsolat közted és a Pintér Béla és Társulata között?

Középiskolás koromban amatőr színjátszó voltam, volt is néhány társammal együtt egy kis csapatunk, az Uraim. De mivel erősen vonzottak a vizuális művészetek is, érettségi előtt úgy döntöttem, hogy inkább azt a pályát választom. A Képzőművészeti Egyetemre jártam intermédia szakra, és ebből kifolyólag díszletek, jelmezek, videós projektek és hasonlók létrejöttében asszisztáltam a Szkénében, Regős János Don Quijote kalandjai című előadásában. Ezért kéznél voltam, amikor a Népi Rablét születésekor az egyik szereplő visszamondta a fellépést - így kerültem a társulatba, és aztán ott is ragadtam néhány évre. Úgyhogy hiába döntöttem úgy korábban, hogy másfelé orientálódom, valahogy mégis úgy keverték a kártyáimat, hogy a színészetnél kötöttem ki. Béla, miután az első alkalommal bizalmat szavazott nekem, egyre komolyabb feladatokkal bízott meg, így játszottam és játszom még a Kórház-Bakonyban, A Sehova Kapujában, a Parasztoperában és a Gyévuskában, korábban pedig két előadásban, amelyek már lekerültek a repertoárról.

Parasztopera - Fotók: Dusa Gábor

0 Tovább
1234
»

Pintér Béla és Társulata

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek