„Megharaptam Derzsi Jánost”

Decemberben tizenöt éves a Pintér Béla és Társulata. Interjúsorozatunkban Tóth Józsefet, a Parasztopera, a Gyévuska, A Sütemények Királynője és az Árva Csillag színészét kérdeztük a színházról és a társulatról.

Hogyan kezdődött a kapcsolat közted és a Pintér Béla és Társulata között?

Még az arvisurás korszakában ismertem meg Bélát; nagyon jó színésznek tartottam. Akkor én talán még Szolnokon dolgoztam. Amikor megrendezte a Népi Rablétet, rácsodálkoztam: "jé, Béla, te ezt is tudod?". Persze aztán megnéztem tőlük mindent; számomra azóta is a Kórház-Bakony a legkedvesebb Pintér Béla-előadás. Aztán az egyik nyáron éppen Zsámbékon próbáltam, amikor felhívott, hogy nincs-e kedvem velük dolgozni a Parasztoperában. Mondtam, hogy kedvem az van, de soha életemben nem énekeltem. Amikor bejöttem a városba, felmentünk a Szkénébe, ahol Darvas Benedek leült egy zongora mellé, és meghallgatta, milyen hangok jönnek ki belőlem. Azt mondta, fog ez menni - én meg azt, hogy hát, ti vagytok a szakemberek, szerintem ugyan nem fog, de próbáljuk meg. Így lett a Parasztopera; én tényleg nem tudtam, hogy tudok énekelni, és azóta sem hiszem el, hogy ez belőlem jön. Mások meg azt nem hiszik el, hogy tényleg nem tudok énekelni - pedig ez csak véletlen, amit Béla és Berecz Bea, egy zseniális énektanár sajtoltak ki belőlem. A Parasztopera után pedig evidens volt, hogy szerepelni fogok a következő előadásban is, még ha olyasmi, mint szerződtetés, nem is volt: később derült ki, hogy lesz-e pénzünk, hogy mennyi lesz a gázsi, és hasonlók.

Gyévuska - Fotók: Dusa Gábor

0 Tovább

„Csak irgum-burgumokat mondtunk”

Decemberben tizenöt éves a Pintér Béla és Társulata. Interjúsorozatunkban Baranyi Szilvát, A Sehova Kapuja, a Korcsula és a Parasztopera színésznőjét kérdeztük a színházról és a társulatról.

Hogyan kezdődött a kapcsolat közted és a Pintér Béla és Társulata között?

Béla 2000-ben, pont a születésnapomon hívott fel, hogy be kellene ugranom A Sehova Kapujába, mert megüresedett egy szerep. Valami félelmetesen hatalmas örömöt éreztem, mert ez volt az első előadás, amit láttam tőlük, és imádtam: közel éreztem magamhoz, jónak találtam a humorát, önazonosnak a figuráit, és egyáltalán, jót tett a lelkemnek, sőt, még álmodtam is vele. Úgyhogy örömmel mondtam igent. Béla azelőtt a Pont Műhely valamelyik előadásában láthatott engem, ami anno egy független, szintén önszerveződő társulat volt; egy ideje már szünetel a működése. Következett számomra egy rövid próbafolyamat - nem vittük túlzásba: megkaptam a szövegkönyvet, és akkoriban talán már felvételek is készültek az előadásokról. De olyan élő, friss volt még bennem az élmény, hogy nem okozott különösebb problémát. Azóta formálom ezt a szerepet. A következő darab, a Parasztopera írásakor pedig már felötlött Bélában, hogy alkalmas lennék az egyik szerepre - mert ő már az írás kezdetén is a társulati tagokban gondolkodik, rájuk írja a szerepeket. Ez volt a második közös munkánk; imádtam ezt is, mert nagyon szeretek énekelni, az valami hatalmas örömbombát ad nekem. Aztán voltak még újabb beugrásaim, és a harmadik szerep, ami direkt rám íródott, az az Igrana nevű horvát hölgy volt a Korcsulában.

A Parasztoperában Enyedi Évával - Fotók: Dusa Gábor

0 Tovább

„Én voltam a gonosz mostoha, ő meg Hófehérke”

Decemberben tizenöt éves a Pintér Béla és Társulata. Interjúsorozatunkban az elsőtől a legutóbbiig az összes előadásban játszó alapító tagot, Thuróczy Szabolcsot kérdeztük a színházról és a társulatról.

Hogyan kezdődött a kapcsolat közted és a Pintér Béla és Társulata között?

Amikor eljöttem a szolnoki színházból, 1995-ben, Zsótér Sándor megrendezte a Szkénében Garaczi László Mizantróp-átiratát; Bélával ott találkoztunk először, színészpartnerekként. Később már együtt is voltak próbálkozásaink, ezek közül Dióssy Gábor Hófehérkéje volt meghatározó, amiben én voltam a gonosz mostoha, Béla meg Hófehérke - jó élmény volt ott hülyéskedni, mert az hülyéskedés volt, de a komoly fajtából. Aztán egyre többet voltunk együtt, élveztük egymás társaságát, megszerettük egymást. Egy margitszigeti futás alatt vetette fel, hogy megrendezne egy darabot, van is egy víziója, látja az elejét, a közepét meg a végét. Ez volt a Népi Rablét. Az minden nagyképűség nélkül látszott, hogy a humorhoz értünk, tudtuk, hogy ezzel nem lesz baj, a kérdés inkább az volt, hogy milyen formában tudjuk majd megfogalmazni, amit akarunk. De mivel annyira élveztük a munkafolyamatot és a játékot, jól sikerült az előadás: az akkori színházi viszonyok között egy elég hatásos felütésnek számított. Nem gondolkodtunk távlatokban, de egyik munka jött a másik után - belesodródtunk egymás életébe. Így kezdődött.

Szutyok - Fotó: Dusa Gábor

0 Tovább

„Mint egy hosszútávfutó”

Decemberben tizenöt éves a Pintér Béla és Társulata. Interjúsorozatunkban Enyedi Évát, a társulat dramaturgját és három híján minden előadásban játszó alapító színészét kérdeztük a színházról és a társulatról.

Hogyan kezdődött a kapcsolat közted és a Pintér Béla és Társulata között?

Az én színészi pályám tizenhat éves koromban a Monteverdi Birkózókörben kezdődött. Egy évig próbáltunk, nem lett belőle előadás, számomra mégis meghatározó élmény volt, ahogyan Jeles gondolkodott a színházról. A Szkénében először az Utolsó Vonal nevű társulat Hamlets című előadásban játszottam Opheliát. Akkoriban az alternatív színházi világ nagyon sok formációból állt, rengeteg előadás jött létre, ha ott valaki megjelent, azt mindenki elég hamar megismerte. Így dolgoztam először a szintén szkénés Arvisurával, és így ismerkedtem meg a velük játszó Bélával, aki addigra már színészként elég nagy tekintélyt vívott ki magának ebben a világban. Első produkciójához, a Népi Rabléthez fontos volt, hogy a résztvevők tudjanak táncolni, és mivel én fiatalkoromban néptáncos voltam, egyértelmű volt, hogy ebben lehet rám számítani. Elhívott, és a többi már ennek a következménye.

Béla első rendezése az Arvisura legjobb korszakának a népi kultúra elemeit felhasználó, rituális, mozgás-alapú, szent színházhoz közelítő világába vitt kegyetlen (ön)iróniát, nyersességet, őszinteséget, civilséget. Az Utolsó Vonal ironikussága és személyessége is visszaköszönt benne számomra; valami egészen újat hozott, ami ugyanakkor részleteiben ismerős volt. És hitelessé tette a munkáját, hogy nagyon erős személyes élményekből táplálkozott, pontosan tudta, hogy miről beszél, mit akar megfogalmazni.

Parasztopera - Fotók: Dusa Gábor

0 Tovább

„Szenvedések, fájdalmak, különféle szenvedélyek”

Decemberben tizenöt éves a Pintér Béla és Társulata. Interjúsorozatunkban Szalontay Tündét, A Sehova Kapuja, az Öl, butít, a Parasztopera, a Gyévuska, A Sütemények Királynője, a Korcsula, az Árva Csillag, Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok meg az Ördög, A Démon Gyermekei, a Szutyok, a Tündöklő Középszer és a Kaisers TV, Ungarn színésznőjét kérdeztük a színházról és a társulatról.

Hogyan kezdődött a kapcsolat közted és a Pintér Béla és Társulata között?

Először A Sehova Kapujában játszottam, de Bélával jóval régebbi a kapcsolatom. Már az Arvisura színház több előadásában dolgoztunk együtt, például a Magyar Elektrában vagy A Mester és Margaritában. Aztán én hat évet külföldön töltöttem a Teatro Rio Rose-ban, és évente csak egyszer-kétszer jöttem haza. Az egyik karácsonyi szünetben, amikor itthon voltam, összefutottam Bélával, azt mondta, hogy a következő darabjának egyik szerepében rám gondolt. Akkor már régóta haza szerettem volna jönni, de úgy terveztem, hogy kint is folytatni fogom a játékot. Hamar kiderült, hogy lehetetlen egyeztetni. Az eléggé egyértelmű volt számomra, hogy szeretnék tovább dolgozni Bélával, noha az a munka abszolút másmilyen volt, mint amit Olaszországban és Dániában csináltam. Egyszerűen megfogalmazva a kinti egy mozgásalapú látványszínház volt, nagyon más, mint itt akkor a színház. De itthon magával ragadott ez a nagyon erős csapat, és a közeg sem volt teljesen új, hiszen egy csomó embert ismertem régebbről. Amikor az ember hazaköltözik, amúgy is mindig tele van lelkesedéssel, vágyakkal - jó energiák találkoztak.

A Sehova Kapujában Thuróczy Szabolccsal és Hernádi Csabával - Fotók: Dusa Gábor

0 Tovább

Pintér Béla és Társulata

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek