Decemberben tizenöt éves a Pintér Béla és Társulata. Interjúsorozatunkban a Kaisers TV, Ungarnban játszó és több Kórház-Bakony előadásba beugró Mucsi Zoltán szabadúszó színészt, korábban a Krétakör és a Bárka tagját kérdeztük a színházról és a társulatról.

Hogyan kezdődött a kapcsolat közted és a Pintér Béla és Társulata között?

Ez valamikor a koronázás után lehetett nem sokkal. Vagy a kilencvenes évek közepén, amikor megismerkedtem Scherer Péterrel, és megnéztük egymás produkcióit. Akkor ismertem meg Thuróczy Szabit, de találkoztam Pintér Bélával is. Elmentem néhány előadásukra; mindegyik tetszett, és Bélával is egyre többet beszélgettünk. Kialakult köztünk egy szorosabb kapcsolat, de munkaviszonyról akkor még nem volt szó. Aztán két előadás erejéig beugrottam a Kórház, Bakony-ba, ennek épp most volt tíz éve. Legutóbb, a Kaisers TV, Ungarn előtt pedig szerintem nem talált szabad színészt, és „szegény ember vízzel főz”-alapon meghívott engem. Megkérdezte, hogy lenne-e időm és kedvem játszani a darabban. Nekem meg volt időm is és kedvem is.

Kaisers TV, Ungarn - Fotó: Czitrovszky Balázs

Mi változott azóta?

Annyi, hogy még szorosabb lett a kapcsolatunk, mivel a munka miatt rendszeresen találkozunk. Az nem változott, hogy milyen nagyra tartom Bélát és amit csinál: nagyon fontos pontja ő a színházi életünknek, bár ez nincs méltóképpen elismerve.

Milyen szerinted a jó színház?

Vagy egy olyan kérdést szegez eléd, amitől nem tudsz szabadulni napokig vagy hónapokig. Vagy annyira megérint, hogy nem tudsz felállni a székből, mert úgy röhögsz – vagy mert annyira zokogsz, hogy az a székbe szegez. Vagy pedig látsz benne egy olyan képet, ami ráég a retinádra. És amikor mindez még ötvözve is van egy előadásban, azok az egészen kiemelkedő színházi esték.

Mitől jó Pintér Béla színháza, amikor jó?

Az ő színháza sok mindentől egyéni. Két dolog miatt szeretem különösen: egyrészt, hogy a humor ott van minden munkájában; van, hogy feketén és elképesztően erősen, de olyan is van, hogy nem látja annyira sötéten a világot. A humor nagyon fontos az életben és a színházban is, és ezt ő jól tudja. Másrészt nagyon pontosan és egyéni módon gondolkodva reagál arra, ami körülöttünk történik. Nem tudnék olyan előadást mondani, ami ne tetszett volna, de tizenöt év alatt sokat fejlődött, ügyesebb és egyre érettebb lett. Hozzám a legközelebb a Parasztopera, A 42. hét és a Szutyok áll.

Enyedi Évával és Pintér Bélával a Kaisers TV, Ungarnban - Fotó: Koncz Zsuzsa

Mi a legmaradandóbb emléked a társulattal kapcsolatban?

Mindenből az első a legerősebb élmény: először a Népi rablétet láttam, ami lenyűgözött a nyersességével és vadságával. Ezután pedig a Kaisers TV, Ungarn próbafolyamata alatt együtt töltött munkaidőszakot mondanám. Nehéz küzdelem volt, de hellyel-közzel mindig úgy szokott lenni, hogy az sikerül erősebbre, fontosabbra, amiért többet kellett izzadni, amiért több vér folyt – mivel az ember nehezebben talál gyémántot vagy aranyat, mint fűszálat.